Felhasználási feltételek

A jelen felhasználási feltételek Baross Ferenc egyéni vállalkozó szolgáltató által üzemeltetett toprandi.hu honlap igénybevételének, felhasználásának, használatának (szolgáltatás) jogilag kötelező feltételeit tartalmazza.

A felhasználó a honlap felkeresésével elfogadja a felhasználási feltételeket, valamint tudomásul veszi az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat és mindezeket magára nézve kötelezőnek tekinti. A honlapra történő belépéskor az első látogatás alkalmával hatályba lépnek a felhasználási feltételek és az adatvédelmi tájékoztató.  A felhasználó kizárólagos felelőssége a felhasználási feltételek és az adatkezelési tájékoztató tartalmának megismerése, melyek a honlapról elérhetőek.

A honlap fenntartója és üzemeltetője (szolgáltató):

Baross Ferenc egyéni vállalkozó

székhely: 1066 Budapest, Zichy Jenő utca 12

nyilvántartási száma: 50273562

adószáma: 67465255-2-42

A szolgáltató fenntartja magának a jogot a felhasználási feltételek, illetve az adatkezelési tájékoztató módosításra, mely esetleges módosításról a honlapon tájékoztatja a felhasználókat. A módosítást követően a honlap használata a módosítás felhasználó általi elfogadásának tekintendő.

A szolgáltatás, a honlap működésével kapcsolatos valamennyi tájékoztatás, az adatkezelési tájékoztató a felhasználási feltételek részét képezi, és minden felhasználóra nézve kötelezőek.

Amennyiben a jelen felhasználási feltételek és a honlapon máshol meghatározott egyedi rendelkezések között bármilyen ellentmondás mutatkozna, úgy a jelen felhasználási feltételek rendelkezései az irányadók.

A felhasználási feltételek hatálya kiterjed a szolgáltatást igénybe vevő valamennyi felhasználóra. A honlap felhasználója nem tehet közzé tartalmat a honlapon.

A honlap célja

A honlap látogatása és használata saját kockázatra történik. A toprandi.hu internetes oldal olyan portál, amelyet bárki jogosult meglátogatni, illetve használni, a honlap célja a felhasználók széleskörű tájékoztatása különböző témakörökben, illetve ismereteik esetleges bővítése, a különböző igények figyelembevételével történő segítségnyújtás. A megjelentetett információ általános ismeretterjesztési és tájékoztatási célokat szolgál. A szolgáltató célja, hogy a saját tesztelési módszere alapján, illetve más források igénybevételével kialakított véleménye mentén ajánlja a honlapon véleményezett termékeket, szolgáltatásokat, a szolgáltató nem foglalkozik tanácsadással. 

A szolgáltató kijelenti, hogy a honlapon közzétett teszteredményei, véleménye kialakításában nincs befolyásoló tényező, a tesztelt termékek, szolgáltatások és az azokra vonatkozó minősítés (egyedi fogyasztói vélemény) nem minősül sem reklámnak, sem ajánlásnak, a toplisták célja az általános tájékoztatás a tesztelők benyomásai, tapasztalatai alapján, a toplisták tárgyilagosan hasonlítják össze az áruk egy vagy több lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságát. A szolgáltató honlapon elhelyezett tartalma nem helyettesít vonatkozó szakismereteket. 

A honlap tartalma, a közzétett cikkekben feltüntetett termékek nem fedik le a teljes piaci termékpalettát.

A honlapon szereplő tartalom általános tájékoztatási célokat szolgál, vonatkozó témákban sem helyettesíti az orvosi, gyógyszerészi tanácsot, kórmegállapítást. A honlap tartalma nem tekinthető tanácsadásnak, vagy ajánlásnak, a honlapon közzétett orvosi, egészségügyi információk nem helyettesíthetik az egyes felhasználók igényeire szabott részletes orvosi tanácsokat. Sem a honlap, sem pedig annak tartalma nem helyettesíti az egészségügyi és egyéb szakemberek tanácsát, vagy az általuk felállított diagnózist. Egészségügyi állapotával kapcsolatos kérdésekben a szolgáltató javasolja, hogy a felhasználó mindig kérje ki szakképzett egészségügyi szakember véleményét.

A szolgáltató tájékoztatja a felhasználókat, hogy egyes termékek a honlapon feltüntetett linkeken egyéb tájékoztatás és akár vásárlás céljából elérhetők a szolgáltatóval szerződött forgalmazók honlapjáról, affiliate marketing keretein belül (lsd. még: Harmadik fél honlapjára mutató linkek). A felhasználót a linkekre történő kattintás, a honlapról történő elnavigálás nem kötelezi vásárlásra, a harmadik fél honlapjára mutató linkek a felhasználót részére csupán kényelmi szolgáltatásként kerülnek elhelyezésre a szolgáltató honlapján.

A szolgáltató forgalmazóval történt bármilyen megállapodása a felhasználókat nem köti.

Harmadik fél honlapjára mutató linkek, hivatkozások

Előfordulhat, hogy a honlap használata közben más internetes oldalra történő hivatkozásokat, avagy oda mutató linket talál. A szolgáltató nem vállal felelősséget a harmadik felek által készített honlapok tartalmáért, pontosságáért és működéséért, ezen tartalmak moderálására, ellenőrzésére, szerkesztésére nem jogosult, és nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, így nem köteles az ott feltöltött tartalmak előzetes ellenőrzésére, vagy monitorozására sem.

A linkek megjelentetése nem jelenti azt, hogy a szolgáltató egyetért azok tartalmával, a hivatkozások megjelenítése a honlapon nem értelmezhető úgy, hogy a hivatkozott honlapokat, vagy az azokon elérhető információkat a szolgáltató jóváhagyta, az ilyen honlapokon és forrásokon található tartalmak felett a szolgáltató nem rendelkezik ellenőrzéssel. A szolgáltató semmilyen formában nem vállal felelősséget az ilyen honlapok elérhetőségéért vagy tartalmáért, sem az ilyen tartalmak alkalmazásából eredő károsodásért vagy sérelemért.

A más weboldalra mutató hivatkozások elhelyezése nem jelenti azt, hogy a szolgáltató az adott internetes oldalt bármilyen formában támogatná. A más honlapokra mutató linkek kizárólag a honlap felhasználóinak kényelmét szolgálják, a más honlapok szolgáltatóitól a szolgáltató információt a felhasználóra nézve nem kap semmilyen formában. A felhasználók az ilyen honlapokat kizárólag saját felelősségükre látogatják. Amennyiben a szolgáltató értesül arról, hogy a honlapon közzétett bármely link jogsértő információt tartalmaz, akkor a jogellenesség hitelt érdemlő igazolását követően haladéktalanul intézkedik a link eltávolítását illetően.

A szolgáltató javasolja a felhasználóknak, hogy amennyiben a toprandi.hu oldalt elhagyná, úgy a harmadik fél internetes oldalának általános felhasználási feltételeit és adatvédelmi tájékoztatóját is gondosan tanulmányozza át a használatot megelőzően. 

Amennyiben a látogató a harmadik fél honlapjára mutató link segítségével esetleg vásárlást eszközöl a harmadik fél honlapján, a harmadik fél a látogató IP-címe alapján információt csak arról kap, hogy a látogató a toprandi.hu-ról érkezett.

Adatvédelem

A szolgáltató által a honlapon közzétett adatkezelési tájékoztató és egyéb tájékoztatók tartalmazzák azokat a feltételeket, amelyeknek megfelelően személyes adatokat kezel a felhasználóról, és amelyek szerint a felhasználó ezeket a személyes adatokat a szolgáltató rendelkezésére bocsátja. A honlap használatakor a felhasználó elfogadja az adatkezelési tájékoztató és egyéb tájékoztatók feltételeit. Az adatkezelési tájékoztató és egyéb tájékoztatók feltételei a jelen felhasználási feltételeknek elválaszthatatlan részét képezik.

A honlapon elérhető legtöbb szolgáltatáshoz nincs szükség előzetes azonosításra, így ezen szolgáltatások tartalmának használatához a felhasználónak nem kell felfednie a személyazonosságát. A honlap bizonyos részeinek látogatásához azonban néhány esetben előfordulhat, hogy a szolgáltatónak ellenőriznie kell a felhasználó személyazonosságát, hogy megállapítsa, jogosult-e az adott részek látogatására. Amennyiben a felhasználó úgy dönt, hogy a szolgáltató által kért adatokat nem adja meg, azzal elfogadja, hogy esetlegesen nem fog tudni hozzáférni a honlap bizonyos részeihez.

Magatartási szabályok

A felhasználó vállalja, hogy a honlap használata során minden alkalmazandó jogszabályt, szabályt és szabályozást betart. A szolgáltató elvárja a honlap felhasználóitól, hogy a jogszabályokat, valamint mások jogait és méltóságát tiszteletben tartsák.

A honlapot és a honlapon kínált szolgáltatásokat tilos felhasználni:

  • olyan módon, amely sérti az alkalmazandó jogszabályokat vagy szabályozásokat;
  • jogellenes vagy csalárd módon, illetve olyan módon, amelynek ilyen célja vagy hatása van;
  • károkozás vagy károkozási kísérlet céljára, illetve mások törvényes jogainak vagy méltóságának megsértése céljából;
  • arra, hogy egy másik személynek vagy jogi személynek – ideértve többek között a szolgáltatót is – adja ki magát a felhasználó;
  • kéretlen vagy illetéktelen reklámok vagy egyéb promóciós anyagok, illetve bármilyen hasonló üzletszerzési forma továbbítására vagy küldésére;
  • a honlap bármely részének keretbe foglalása („framing”) vagy tükrözése céljából;
  • adatbázis kialakítására a honlap tartalmának letöltésével és tárolásával;
  • olyan adatok továbbítására, illetve anyagok küldésére vagy feltöltésére, amelyek vírust, trójai falovat, férget, kémprogramot, adware-t vagy egyéb káros programot, illetve számítógépes szoftverek vagy hardverek működésének hátrányos befolyásolására tervezett hasonló számítógépes kódot tartalmaznak; valamint
  • a honlaphoz, a honlap tárolására szolgáló szerverhez vagy a honlaphoz kapcsolódó egyéb szerverhez, számítógéphez vagy adatbázishoz történő illetéktelen hozzáférés céljára. A szabályok ilyen megszegését az illetékes bűnüldözési hatóságoknak a szolgáltató jelenti, és a hatóságok kérésére feltárja a szabályszegő személyazonosságát.

Amennyiben a szolgáltatónak a jelen felhasználási feltételeket sértő tevékenység jut tudomására, illetve a jelen felhasználási feltételeket sértő információkat vagy anyagokat tesznek közzé, továbbítanak, vagy más módon bocsátanak rendelkezésre a honlapon keresztül vagy azzal kapcsolatban, a szolgáltató jogosult – de nem köteles – az adott információt vagy anyagokat eltávolítani vagy azok hozzáférését letiltani, illetve azonnali hatállyal beszüntetni a honlap felhasználó általi használatát.

A szolgáltató jogosult felfedni a felhasználó személyazonosságát olyan harmadik személyeknek, akik azt állítják, hogy a felhasználó által a honlapon közzétett vagy feltöltött tartalom sérti a szellemi tulajdonjogaikat vagy a magánélethez fűződő jogaikat.

Felelősség

A honlap az év 365 napján 0-24 órában elérhető. Az esetleges technikai fennakadásokért, átmeneti elérhetetlenségért a szolgáltató felelősséget nem vállal. A szolgáltató üzleti és üzemeltetési okokból bármilyen indoklás, értesítés nélkül felfüggesztheti, megszüntetheti, vagy korlátozhatja a honlap egy részének vagy egészének hozzáférhetőségét. A szolgáltató nem szavatolja, hogy a honlap hiba- és vírusmentesen működik. A felhasználó maga felel a saját számítástechnikai rendszerének, programjainak és platformjának a honlap eléréséhez szükséges beállításaiért, megfelelő működéséért. A szolgáltató javasolja, hogy a felhasználó eszköze védelme érdekében használjon tűzfalat, vírusírtó szoftvereket.

A honlap tartalmazhat pontatlanságokat és elírásokat. A szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a jelenlegi tartalmat, valamint az információkban szereplő programokat és termékeket előzetes értesítés nélkül megváltoztassa, korrigálja és/vagy fejlessze. A szolgáltató minden tőlünk telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a honlapon található információk naprakészek legyenek, de – sem kifejezetten, sem hallgatólagosan – nem szavatolja vagy garantálja, hogy a honlapon található tartalom pontos, hiánytalan vagy naprakész.

A szolgáltató mindent megtesz a honlapon található információk pontosságának és teljességének biztosítása érdekében, a tőle elvárható gondossággal jár el a honlap karbantartása érdekében, azonban nem vállal felelősséget a honlapon található adatok, információk esetleges pontatlanságából és/vagy hiányosságából és/vagy időszerűségéből eredő bárminemű kárért. A felhasználó a honlapon elérhető tartalomra (pl. feltöltött anyagok, adatok, információk) kizárólag saját felelősségére hagyatkozhat. A felhasználó kifejezetten tudomásul veszi, hogy a honlapon hozzáférhető információk esetleges változásainak figyelemmel kísérése szintén saját felelőssége. 

A szolgáltató javasolja, hogy a felhasználó ellenőrizze a honlapon adott legfrissebb tanácsokat abból a szempontból, hogy a szándékolt célokra megfelelnek-e. 

A honlap felhasználói elfogadják, hogy a honlapot és annak tartalmát saját felelősségükre nyitják meg, és használják fel. Sem a szolgáltató, sem a honlap írásában, létrehozásában és átvitelében részt vevő harmadik felek nem tehetők felelőssé a honlap megjelenítéséből, megnyitásából vagy az erre való képtelenségből, a honlapra való belépésből vagy belépésre való képtelenségből, vagy a honlap használatából vagy használatára való képtelenségből, vagy a honlapon megjelentetett információra való hagyatkozásból adódó kárért vagy sérülésért. 

A honlapon megjelenő tartalomért, az azon keresztül nyújtott információkért a szolgáltató felelősséget nem vállal, és fenntartja a jogot arra, hogy bármikor módosításokat, javításokat hajtson végre, továbbá a honlap elérhetőségét korlátozza, vagy megszüntesse.

A szolgáltató nem vállal felelősséget a honlap tartalmi, funkcionális hibamentességéért és kizár minden felelősséget bármely, a honlap, vagy az azon szereplő információk felhasználásából, vagy nem megfelelő felhasználásából, a honlap nem megfelelő működéséből, hiányosságából, félreérthetőségéből eredő közvetlen, vagy közvetett kárért, továbbá a honlapon szereplő információk alapján megtett cselekedetek, vagy mulasztások miatt bekövetkező károkért.

A felhasználó minden, a honlapon szereplő információt kizárólag saját felelősségre használ fel.

A felhasználó egyedül és kizárólagosan felel a szolgáltatás, honlap használatáért, minden, a szolgáltatás igénybevétele során mások számára hozzáférhetővé tett vagy letöltött információért, adatért. A felhasználó tudomásul veszi a jelen felhasználási feltételeket, a vonatkozó etikai szabályokat és jogszabályi előírásokat.

Amennyiben a felhasználó üzleti felhasználó, vagy egészségügyi szakember, úgy a szolgáltató kizár a honlapra, vagy annak tartalmára vonatkozó minden hallgatólagos feltételt, szavatosságot, nyilatkozatot, vagy eggyéb feltételt.

Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a honlapot csak belföldi, magáncélokra jogosult használni, és vállalja, hogy a honlapot semmilyen kereskedelmi, vagy üzleti célra nem használja fel.

A szolgáltató a felhasználó felé fennálló felelősségét semmilyen olyan módon nem zárja ki, illetve nem korlátozza, amelyet jogszabály nem tesz lehetővé. A jogszabályok által megengedett mértékben sem a szolgáltató, sem a honlap fejlesztésében és üzemeltetésében résztvevő egyéb személyek nem felelnek a honlap látogatása során a kapcsolat létrehozásával, a böngészéssel, vagy letöltéssel kapcsolatosan – közvetlenül, vagy közvetetten, vagy véletlenül – felmerülő hibáért, kárért, adatvesztésért, vagy a honlap tartalmának meghibásodásáért.

Szerzői jogok, védjegyek

A honlapon megjelentetett minden tartalom, részlet, dokumentum, információ és illusztráció, a honlap grafikája, vagy bármely más szerzői mű (a továbbiakban: mű) a szolgáltató, vagy engedélyeseinek kizárólagos tulajdona és szerzői jogi oltalom alatt áll. Amennyiben a honlapon másként megjelölésre nem kerül, a mű szerzői jogainak (ideértve a vagyoni jogokat is) jogosultja a szolgáltató.

A honlap tartalmát tilos nyilvános, vagy kereskedelmi célokra a szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül – részben, vagy egészben – megosztani, módosítani, vagy felhasználni, ideértve a teljes tartalmat, a képeket, hang- és képfelvételeket.

A művek felhasználására kizárólag abban az esetben van lehetőség, ha ezek a tartalmak kizárólag személyes célokra kerülnek felhasználásra, gazdasági tevékenység, haszonszerzés célját sem közvetve, sem közvetlenül nem szolgálják, a részleteket semmilyen módon nem változtatják meg, és a honlapról származó minden illusztrációt kizárólag a kísérőszöveggel összefüggésben használnak fel, valamint a forrás megjelölésre kerül.

A honlap tartalmának letöltése, személyes használatra történő kinyomtatás, vagy mentés kizárólag a mű elolvasása végett engedélyezett, a többszörözés vagy elektronikus adattárban történő tárolás semmilyen formában nem engedélyezett. A honlapról letöltött és kinyomtatott oldalakhoz fűződő szerzői jogot és egyéb szellemi tulajdonjogra vonatkozó jelzést tiszteletben kell tartani és fel kell tüntetni.

A felhasználó kizárólag korlátozott, nem kizárólagos, át nem ruházható, nem engedményezhető felhasználási jogot kap a honlapon elérhető tartalom vonatkozásában. A műveket a világ minden részén szerzői jogi jogszabályok és egyezmények védik. Minden ilyen jog fenn van tartva. A honlap felhasználói kötelesek a honlapon a szolgáltató által megjelentetett tartalom vonatkozásában fennálló szerzői minőséget (vagy a megnevezett közreműködőkét) elismerni. 

A honlapon szereplő minden márkanév vagy védjegy a szolgáltató, vagy együttműködő partnerei, illetve más harmadik személyek tulajdona. Ezen védjegyek vagy egyéb anyagok jogosulatlan felhasználása vagy az ezekkel való visszaélés kifejezetten tilos, és a szerzői jog, a védjegyjog vagy más ipari tulajdonjogok megsértésének számít.

A toprandi.hu holnap tulajdonosa a szolgáltató, az ott, valamint a megküldött hírlevelekben található képek, szöveges tartalmak – ideértve a védjegyeket, domain neveket, más egyéb szellemi alkotásokat is – szerzői-, védjegy- és más szellemi alkotásokhoz fűződő jogok jogosultja a szolgáltató, vagy partnerei, illetve azok a vonatkozó jogosult engedélyével jelennek meg az internetes oldalon.

A honlapon a felhasználó jogosult böngészni, annak tartalmát egészben vagy részben magáncélra, jövedelemszerzés nélkül jogosult felhasználni azzal a feltétellel, hogy a felhasználó érintetlenül hagyja és tekintetbe veszi a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat, köztük az egyes tartalmakhoz kapcsolódóan feltüntetett szerzői jogokra vonatkozó nyilatkozatot. Ezen túlmenően a honlap tartalmának bármilyen további felhasználására kizárólag a vonatkozó jogszabályok – így különösen, de nem kizárólagosan a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény – rendelkezései irányadóak. 

A honlap tartalma semmilyen körülmények között nem értelmezhető oly módon, mintha az a honlapon megjelenített, jogi oltalom alatt álló szellemi tulajdon bármelyikének felhasználása tekintetében bárki számára felhasználási jogot, vagy engedélyt biztosítana. A szolgáltató és az egyéb harmadik személyek nem engedményezik a felhasználóra az ekként megjelölt védjegyekhez, szabadalmakhoz, védett jogokhoz és egyéb szellemi tulajdonjogokhoz fűződő személyes, vagy tulajdonosi érdekeiket, illetve felhatalmazásaikat.

Minden esetben tilos a honlap egészét, részét vagy annak alkotórészeit eladni, bérbe adni, lízingelni, tovább engedélyezni, továbbítani, terjeszteni, nyilvánossághoz közvetíteni, vagy használati idejét megosztani, az anyagokat, vagy szolgáltatásokat keretben (frame) megjelentetni, vagy tükrözni, átdolgozni bármely más szerveren, vagy internet alapú eszközön a Szolgáltató vagy más jogosultak kifejezett, előzetes írásbeli engedélye nélkül. Tilos továbbá a honlapon található, vagy ott elérhető címeket, védjegyeket, szerzői jogi, korlátozott hozzáférési jogi figyelmeztetéseket, vagy egyéb tulajdonjogra utaló jeleket, vagy bármiféle megállapodást eltávolítani, megváltoztatni, módosítani, vagy azt bármiféle módon átírni. A szolgáltató nem engedélyezi a honlapon található anyagok gyűjtését, összeállítását, kivéve, ha a felhasználásuk nem kereskedelmi célú, és kifejezetten magánjellegű.

A tilalom nem érinti a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben szabályozott szabad felhasználási eseteket, amelyekre azonban kizárólag a törvényben meghatározott felhasználói kör részére, illetve a törvényben meghatározott célból és mértékben van lehetőség. A művek bármely más felhasználásához a szerzők hozzájárulása szükséges.

A szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem szükséges. Csak a nyilvánosságra hozott művek használhatók fel szabadon e törvény rendelkezéseinek megfelelően.

A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.

A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni.

A szabad felhasználás esetei

A mű részletét – az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven – a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.

Nyilvánosságra hozott irodalmi vagy zenei mű, film részlete, vagy kisebb terjedelmű ilyen önálló mű, továbbá képzőművészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás képe, valamint fotóművészeti alkotás szemléltetés érdekében iskolai oktatási célra, valamint tudományos kutatás céljára a forrás és az ott megjelölt szerző megnevezésével a cél által indokolt terjedelemben átvehető, feltéve, hogy az átvevő művet nem használják fel üzletszerűen. Átvételnek minősül a mű olyan mértékű felhasználása más műben, amely az idézést meghaladja.

Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére.

Nem minősül szabad felhasználásnak – függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a műről más személlyel készíttetnek másolatot számítógépen, illetve elektronikus adathordozóra.

Szabad felhasználás a mű járulékos vagy közbenső – a felhasználásra irányuló műszaki folyamat elválaszthatatlan és lényeges részét képező, önálló gazdasági jelentőség nélküli – időleges többszörözése, ha kizárólag az a célja, hogy lehetővé tegye:

  1. a) az átvitelt harmadik személyek között hálózaton, köztes szolgáltató által, vagy
  2. b) a műnek a szerző által engedélyezett, illetve a szerzői jogról szóló törvény rendelkezései alapján megengedett felhasználását.

Egyes művek az időszerű, napi eseményekről való tájékoztatás céljára – a cél által indokolt terjedelemben – szabadon felhasználhatók. Ilyen felhasználás esetén a forrást – a szerző nevével együtt – fel kell tüntetni, hacsak ez lehetetlennek nem bizonyul.

A szabad felhasználás keretében többszörözött példányok – a könyvtárközi kölcsönzés és a szerzői jogról szóló törvény 36. § (5) bekezdésében foglalt eset kivételével – nem terjeszthetők a szerző engedélye nélkül.

A mű nem üzletszerű felhasználása a szabad felhasználás körébe tartozik, ha az kizárólag fogyatékossággal élő személyek javára, fogyatékosságukkal közvetlen összefüggésben történik, és nem haladja meg a fogyatékosság által indokolt mértéket. Eszerint szabad felhasználásnak minősül különösen:

  1. a) a mű hozzáférhető formátumú példányának az olvasási képességet érintő fogyatékossággal élő kedvezményezett személy kizárólagos használatára történő előállítása, akár a kedvezményezett személy, akár valamely, az ilyen személy nevében eljáró személy vagy jogosított szervezet által, feltéve, hogy a hozzáférhető formátumú példány alapjául szolgáló műhöz a hozzáférhető formátumú példány előállítója jogszerűen jutott hozzá;
  2. b) a jogosított szervezet által az olvasási képességet érintő fogyatékossággal élő kedvezményezett személyek vagy más jogosított szervezetek számára hozzáférhető formátumú példányok terjesztése és nyilvánossághoz közvetítése, ideértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, amikor a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választják meg.

A Magyarországon letelepedett jogosított szervezet a (b) pontban meghatározott tevékenységet az Európai Unió bármely tagállamában letelepedett jogosított szervezet vagy az olvasási képességet érintő fogyatékossággal élő kedvezményezett személy számára szabadon végezheti.

A Magyarországon letelepedett jogosított szervezet és az olvasási képességet érintő fogyatékossággal élő kedvezményezett személy a hozzáférhető formátumú példányt az Európai Unió más tagállamában letelepedett jogosított szervezettől szabadon megszerezheti.

Az fentiekben, kizárólag fogyatékossággal élő személyek javára, fogyatékosságukkal közvetlen összefüggésben történő szabad felhasználás körében bármely nyilvánosságra hozott, írott vagy egyéb jelrendszer formájában rögzített (szerzői jogi törvény 18. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése) mű felhasználható annak illusztrációival együtt, ideértve ezek digitális és hanganyaggá alakított változatait is.

A hozzáférhető formátumú példány előállításához és hozzáférhetővé tételéhez szükséges változtatások nem haladhatják meg a cél által indokolt mértéket.

Bírósági, továbbá közigazgatási vagy más hatósági eljárásban a mű bizonyítás céljára, a célnak megfelelő módon és mértékben felhasználható.

A felhasználás területi hatálya

A honlapot a szolgáltató ellenőrzi, működteti, és frissíti Magyarországon. A honlap kifejezetten magyarországi felhasználásra készült. A szolgáltató nem vállal felelőséget azért, hogy a honlap a magyarországitól eltérő területen is helytálló tartalommal rendelkezik, különösen, hogy a termékek és szolgáltatások hasonló névvel, kiszerelésben, csomagolással, illetve azonos feltételekkel érhetők el. Az oldalon feltüntetett termékek csomagolása, címkézése, kiszerelése, jelölése, technikai jellemzői stb. országonként különböző lehet. Amennyiben a felhasználó Magyarország területén kívül használja a honlapot, illetve annak a tartalmát, akkor az a saját felelőssége, hogy azt a helyi jogszabályokkal összhangban tegye.

A szolgáltató részére elküldött személyes adataira a jelen oldalon ugyancsak elérhető, Adatkezelési Tájékoztatóban foglalt feltételek az irányadók.

A honlap „ahogyan van” alapon elérhető, ennélfogva a szolgáltató nem vállal semmilyen – akár kifejezett, hallgatólagos, jogszabályon alapuló vagy más egyéb – szavatosságot az internetes oldalon hozzáférhető információk, anyagok megbízhatóságáért, naprakészségéért, az internetes oldalhoz való hozzáférés megszakadástól vagy hibáktól való mentességéért, a honlap vírusmentességéért, a honlapon megosztott tartalmak pontosságáért, teljességéért. 

A szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a honlap bármely részéhez vagy egészéhez, illetve annak bármely funkciójához való hozzáférést előzetes értesítés nélkül bármikor korlátozza, felfüggessze, vagy megszüntesse.

Hivatkozás a szolgáltató honlapjára

A felhasználó a honlap nyitólapjára mutató hivatkozást bárhol elhelyezhet, amennyiben azt tisztességes és jogkövető módon teszi, és azzal nem sérti a szolgáltató hírnevét, illetve abból a felhasználónak nem származik haszna. Hivatkozást nem illeszthet be úgy, hogy az bármilyen, a felhasználó és a szolgáltató között fennálló kapcsolat, jóváhagyás vagy támogatás létezését sugallja.

Kapcsolat

A honlap üzemeltetője Baross Ferenc egyéni vállalkozó 

Tárhelyszolgáltató: RACKFOREST KFT.

székhely: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 11. 5. em. B05001.

adószám: 14671858-2-41

Amennyiben bármilyen kérdése vagy észrevétele van a honlappal kapcsolatban, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az info@toprandi.hu e-mail-címen.

Irányadó jog, felhasználási feltételek megsértése

A jelen felhasználási feltételek megszegése a honlap használatára vonatkozó feltételek súlyos megszegésének minősül, amely az alábbi intézkedések bármelyikét vagy mindegyikét maga után vonhatja:

  • a honlap használati jogának haladéktalan, ideiglenes vagy végleges visszavonása;
  • figyelmeztetés küldése;
  • peres eljárás kezdeményezése a felhasználó ellen a feltételek megszegése miatt felmerült károk (Ptk. 6:522. § szerint) megtérítéséért;
  • további jogi lépések megtétele a felhasználóval szemben; illetve
  • a szolgáltató, vagy az eljáró hatóságok által indokoltan szükségesnek tartott információk kiadása az eljáró hatóságoknak.

A honlap kizárólag magyarországi felhasználók számára készült. A szolgáltató nem tesz arra irányuló kijelentést, hogy a honlapon található anyagok és információk Magyarországon kívül megfelelőek vagy elérhetőek.

A felhasználó a honlap látogatásával elfogadja, hogy a honlap használatából származó vagy azzal kapcsolatos vitákra és követelésekre Magyarország joga alkalmazandó. Az esetleges jogviták eldöntésére Magyarország bíróságai rendelkeznek kizárólagos joghatósággal.

A felhasználó a honlap látogatásával elfogadja a jelen felhasználási feltételeket.

Feltöltés dátuma: 2021. február 19.